Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club
2024. március 28. csütörtök // Gedeon névnap

Kitettek magukért a sportolóink

2021. június 11., péntek
Nemcsak a rekord számú nevező, hanem a nagyszerű hazai eredmények miatt is emlékezetes marad a 62. Balaton Bajnokság, amelyet a mögöttünk hagyott hétvégén rendezett meg egyesületünk.

A pandémia miatt tavaly nem tudtuk megrendezni a rangos eseményt, ez a viadal 1958 óta íródó történetében a második eset, amikor elmaradt a verseny. Az idén ezért újult erővel vágtunk neki a szervezésnek. A BB-n a felnőttek mellett a junior és ifjúsági korú sportolóknak is versenyzési lehetőséget biztosítottak a rendezők.


Férfi 100 méteren Szigeti Csongor (feketében) bronzérmes lett

Hatalmas érdeklődés övezte a Balaton Bajnokságot az atléták körében is, hiszen minden rekordot megdöntött a résztvevők és a nevezők száma: 540 sportoló 594 nevezését regisztrálták, vagyis a Kis-Balaton Bajnokság résztvevőivel együtt 1116 atléta regisztrált, akik 1464 nevezést adtak le a különböző számokban.

Férfi 100 méteren bravúros hazai bronzérem született: Szigeti Csongor már az előfutamban is új szezoncsúcsot futott, később a döntőben sikerült ezen faragnia és 10.88 másodperccel bronzérmes lett.

A szezon eddigi legjobbjával lett hetedik Odonics Gábor 1500 méteren (4:15.65). Ugyanitt egyéni csúcsot futott a nyolcadik Rezeli Martin (4:19.00), és a kilencedik Balogh Attila is (4:20.09). A távon kipróbálta magát Mireider Gergő (4:48.31), Eichberger Máté (4:54.18), valamint Fischer-Kovács Milán (5:11.72) is.

Mozsdényi Dávid ezüstérmet szerzett az édesapjáról elnevezett Mozsdényi József diszkoszvető emlékversenyen (52.02). Ugyanitt Péringer Márk negyedikként zárt (50.20).


Pásztor Bence kalapácsvető a második helyen végzett

Ugyancsak második helyen végzett Pásztor Bence kalapácsvető, aki az ötödik sorozatig vezetett 72.56 méteres dobásával, ám ekkor London olimpiai bajnoka Pars Krisztián túlszárnyalta és 73.60-al nyert. Czeller Gábor 67.81-ig jutva negyedik, Csekő Miklós 61.88-cal a hetedik, Minyó Bence 55.03-mal a tizedik lett.

Férfi gerelyhajításan Vígvári Kende képviselte a VEDAC színeit, és a mezőny legfiatalabb tagjaként 48.52 méterrel a hatodik helyezést szerezte meg. Klubtársa Szoboszlai Dániel 36.89 méterrel a nyolcadik lett.

A nőknél 200 méteren Fekete Júliáért szoríthattunk, aki 25.21-es szezoncsúccsal a nyolcadik helyen végzett az erős mezőnyben.

Szemán Kata 1500 méteren érte el szezonbeli legjobbját és 4:58.29 perces eredménye a negyedik helyhez volt elég. Megdöntve egyéni csúcsát Bognár Emma a hetedik (5:17.16), Esső Dóra a nyolcadik (5:18.23), Kovács Jázmin a kilencedik (5:27.21), Németh Dóra a tizedik (5:32.74), Tróbert Boglárka a tizenegyedik (5:37.61) lett.


Gombás Petra idénycsúccsal a második, Csatári Jázmin a harmadik helyet szerezte meg

Kalapácsvetésen Gombás Petra állhatott fel a dobogó második fokára: 57.42 méternél csapódott földbe a szer, amivel idénycsúcsot ért el. Csapattársa Csatári Jázmin 56.27 méterrel bronzérmet kapott. Csatári Dominika egyéni rekordot ért el felnőtt kalapáccsal, 47.15 méterrel, amivel ötödik lett.

A gerelyhajítóknál Máté Fanni ismét 50 méter fölé jutott, ezzel második helyezést szerzett (50.09). Till Adél a nyolcadik helyezést ért el (38.57).


Máté Fanni ismét 50 méter fölé jutott, ezzel második lett

A junior, U20-as férfiaknál Darida Levente magasugrásban 1.79 méterrel a szezon legjobbját érte el, és ötödik helyen zárt.

Strigencz Zalán diszkoszvetőnk 57.33 méteres új egyéni csúcsot ért el, amivel nemcsak fölényesen nyerte meg a számot, több mint hét métert verve a második helyezettre, hanem teljesítette a junior világbajnokság 57 méteres kiküldetési szintjét.


Strigencz Zalán (középen) új egyéni csúcsot ért el, amivel hanem teljesítette a junior világbajnokság 57 méteres kiküldetési szintjét

Női diszkoszvetésben Till Adél 27.41-es eredményével a negyedik helyen zárt. Kalapácsvetésben Csatári Dominika 47.66 méterrel megjavította eddigi legjobbját, és ezüstérmet vehetett át ezért.

Az ifjúsági U18-as kategóriában sem maradtunk szép veszprémi eredmények nélkül. Férfi 400 méteren Lents Barnabás is tovább faragott eddigi csúcsán, 53.16 másodpercre javítva a nyolcadik helyen végzett.

Honti Marcell 4:10.36 perccel megnyerte az 1500-as számot. Klubtársa Barát Benedek 4:32.45 perccel a tizenegyedik helyen végzett.


Honti Marcell 4:10.36 perccel megnyerte az 1500-as számot

Magasugrásban Kovács Gábornak két centiméteren múlt az éremszerzés: 1.84 méterrel lett negyedik. Súlylökésben Eősze Gellért próbálkozott, 9.43 méterig jutva egy 14. helyet jegyezhettünk fel.

Ifjúsági kalapácsvetésben Csekő Miklós szenzációs formát mutatott, 76.13 méteres hatalmas egyéni csúccsal nyerte meg a számot. Ezzel jelenleg negyedik helyen áll a világranglistán. Eősze Gellért 21.75 méterrel nyolcadik helyet szerezte meg. Ifi nő kalapácsvetésben még egy ezüstérem is jutott a hazaiknak, amit Csatári Jázmin 65.62 méterrel szerzett meg.


Ifjúsági kalapácsvetésben Csekő Miklós szenzációs formát mutatott

Rédling Renáta ifi 400 méteren 59.63 másodperccel mindenkit megelőzve ért el új egyéni csúcsot. Károlyi Zsófia (69.20) a mezőny középső felében végzett.

Az ifi 1500 méteres futamban Tóth Eszternek csak tizedeken múlt a bronz, végül 4:59.76-os saját rekordjával a negyedik helyen végzett, Szemán Kitti mögötte futott be 5:04.75 perccel.

Ifjúsági diszkoszvetésben Kövér Fanni sem talált legyőzőre, 45.40 méterrel, óriási fölénnyel nyert. Dósa Jázmin Petra nyolcadik helyen zárt (25.33). Utóbbi gerelyhajításban is nyolcadik helyen végzett (38.57).


Ifjúsági diszkoszvetésben Kövér Fanni sem talált legyőzőre, óriási fölénnyel nyert