Fiatalok nemzetközi versenye
A 6 ország, 32 klub, 220 sportolója között egyesületünk négy versenyzője, két edzővel Bécsi Nikolett, Tóth András és Vajky László sportvezető kíséretében vettek részt a versenyen.
A legfiatalabbak között Eincz Viktória küzdelemben egészen az elődöntőig jutott, majd bronzérmet vehetett át. Pintér Domonkos nagyon jó taktikával és erős küzdelmekkel jutott a legjobb négy közé, ott minimális különbséggel maradt alul.
A juniorok között Pintér Leventét egy feketeöves horvátországi versenyző állította meg, így ő szintén bronzéremmel térhetett haza.
Dobai Zsigmond nagyon jó formagyakorlatozással, minimális különbséggel maradt alul egy magasabb öves vetélytársával szemben, küzdelemben pedig kapott egy szabálytalan rúgást az arcára, és hiába intették meg ellenfelét, edzője - a versenyző egészségét szem előtt tartva - bedobta a törölközőt.
Egy hónapon belül ez volt a második hatvani nemzetközi viadal, ahol egyesületünk taekwondosai helytálltak, és erős mezőnyben szereztek értékes tapasztalatokat.